Ha már szóba jött a Google

Amikor elindultam a Gyesről Netre úton, jópárszor belefeledkeztem a szörfölésbe.

Ma, a bejegyzéseket írva egy kis nosztalgiám támadt.

Láttam 10 évvel ezelőtti önmagam, aki épp csak munkába állt (tényleg, 1997. őszén), és rögtön szembesülnie kellett számítógépes analfabétizmusával. Na de szép szó!
Az első sokkot kiheverve - amikor megírtam és szerkesztettem a diákjainknak szóló, tankönyvként szolgáló jegyzetet, és miután már nem bőgtem, ha be kellett kapcsolni a  gépet-, belevetettem magam a világháló jelentette óceánba, és szörföztem, amikor csak tehettem.


Akkor kaptam rá az ízére, amikor egy-egy adatnak, fogalomnak utána akartam nézni, esetleg kiegészítő anyagokra lelve a tananyaghoz. Ilyenkor sokszor elkóboroltam, egész máshol kötöttem ki, mint kellett volna.

Nagy valószínűséggel a korombelieknek is egy - egy adat, tény keresésével kezdődött a böngészők használata.

Mindenesetre böngészni izgalmas. Olyan, mint egy óriási erdőben keresni a megfelelő gyógyírt sebeinkre az épp csak átszűrődő fényben. De szép kép!

A kezdő felhasználó ebből az óriási anyagból nehezen válogat. A világ országaiból a legkülönbözőbb nyelveken minden témában kerülnek fel oldalak, tények, adatok.

Ráadásul ezek minősége is széles skálán mozog, hiszen a kisiskolástól a kutatóbázisokig mindenki csak tölti, csak tölti az információt szakadatlan.
A dolgot nehezíti a számtalan fájlmegosztó oldal, a videók, zenék, közösségi oldalak megjelenése.

Az összes honlapot átnézni lehetetlen.

Az internet hőskorában létrehozták a speciális honlapokat, a böngészőket vagy keresőket.

Melyek közül első számú a Google.


Ma már  a Google beállítási lehetőségei és kiegészítő funkciói lehetővé teszik, hogy a vállalkozásunk hatékony működéséhez szükséges információkhoz gyorsan, könnyedén jussunk hozzá, hogy termékeinkről, szolgáltatásainkról a világ minden táján értesülhessenek, no és befuthassanak a megrendelések, befizetések.
Csak jártasságunk szab gátat sikereinknek.

Gábor

Kedves Gábor!

Kérlek, nézz meg más oldalakat is, és tanulj belőle.
Wolf Gábornál vagy a Miszü fórumon ezt beírtad volna így?

Tartsuk egymás oldalát, munkáját annyira tiszteletben, hogy megelégszünk azzal, a nevünkre kattintva az érdeklődő olvasó eljut honlapunkra!

Ha reklámozni szeretnéd oldalad, arra van számos ingyenes! lehetőség is (üsd be a Googleba, apró ingyen).

Megértésed és együttműködésed köszönöm!

Ha már internetes pénzkeresés akkor ez teljesen az !

Sziasztok. Szia Anikó.
Egyébként is megakartalak keresni mivel figyeltem a miszű tevékenységedet és tetszett a fellépésed ezért akartam küldeni neked egy tájékoztatást egy most induló nagyon jó lehetőségről, de mivel ez spam lenne ezek szerint ezért inkább ide irok, ugye ide irhatok kéretlenül is?:)

A levél többi része reklám miatt törölve.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kód arra szolgál, hogy kikerüljük a robotokat, a spameket.
5 + 0 =
Solve this simple math problem and enter the result. E.g. for 1+3, enter 4.