kereső

A játék eredménye

 Egy korábbi bejegyzésben  játékra hívtalak, kértem, szavazz.

A játék arról szólt, hogy egy, december elején különösen gyakran hallott  és  keresett szót hogyan írnál le, Kedves Olvasó.

A szavazás közzétételekor azt kértem, hogy a megfelelő gombot lehetőleg "első blikkre", gondolkodás nélkül, ha tetszik, zsigerből nyomjuk meg.

A játékra azért kerítettem sort, mert tesztelem az egyik blogszolgáltatót, tulajdonképpen most tanulom használni, kíváncsiságból.

Kulcsszavaimat két nap után beütöttem a Google keresőbe, ellenőrizve, mi is a helyzet, hogyan alakul a helyezés.

Azt eddig is tudtam, hogy sokszor érdemes elütésekkel, rossz heyesírású szóalakokkal is operálni, (pl. video-videó, Gyurkovics, Gyukovics- ezt érdemes megnézned!), de magam sem gondoltam, hogy az eredmény ennyire igazolni fog e  Poll-r szavazáson keresztül.

Ugyanis a télapóvers és a télapó vers  alakokra mindvégig szinte egyformán állt a szavazás.

telapoversszav

Bár jó helyesírónak számítok, ezt a szót én is helyelenül írtam:( 

A Googleban még ma is a találati lista elején van a blog erre a kulcsszóra.

 

telapovers

Bezzeg ha helyesen írod le...Sehol nincs ez a blog.

De addig míg télapóvers formában is keresik a verseket, nagy gond nincs:)

 

 

 

Helyed a keresőkben

Miért dönt úgy a Google,

hogy a Te oldaladat, blogodat előrébb helyezi?

 

Amikor rákeresel valamely szóra, szókapcsolatra, a temérdek találat közül csak az első néhányat nézed meg. Igen ritka, hogy az információért hajlandó vagy a találati lista következő (esetleg még harmadik) oldalát is megnézni.

Így van?

A legtöbb ember valóban csak a találati lista legelejét böngészi át.

Éppen ezért nagyon fontos tudni arról, hogy a keresők különböző szempontok alapján rangsorolják az adatbázisukban már szereplő oldalakat!

A lista elején azok az oldalak helyezkednek el, melyek a látogatókat a leginkább érdekelhetik.

Miért érdekelhetné a látogatót éppen a Te blogod, pénztermelő oldalad, amikor a gyes mellé pénzt szeretnél keresni, ezért használod a netet?

A gyakorlott blogolók, honlapépítők ismernek néhány olyan elemet, amely alapján pl. a Google is értékel.

A keresők általában előreveszik azokat az oldalakat,

  1. melyek címében a keresett szó, szavak, szókapcsolatok szerepelnek
  2. a keresett szó, kifejezés többször, de indokoltan! előfordul
  3. hivatkozások mutatnak az oldalra (külső linkek)
  4. a keresők szerkesztői jó minőségűnek ítélik az oldalt
  5. gyakran frissülő, hasznos tartalom
  6. a web2 eszközeit használja (audió, videó, kép, interaktivitás) 

Ez pedig egy kis játék:


Honlapod a keresőben

Hogyan találnak rá pénztermelő oldaladra, blogodra?

Honlapregisztráció

 

Amikor úgy döntesz, pénzt szeretnél keresni, a gyes mellé, szinte magától adódik a gondolat, hogy a netes pénzkeresés útját válaszd. Kicsit körbenézel, és eldöntöd, pénztermelő blogot, weboldalt fogsz építeni.

Ok, leküzdöttél minden ellenállást, támogat a párod, ötleted blogba öntöd.

De ahhoz, hogy a felszerelt blogodon  - és talán pénztermelő oldaladon is eleinte   - a hirdetések pénzt termeljenek,  ennek a blognak valahogy láthatóvá kell válnia a nagyközönség számára.

Minden honlaptulajdonos, blogger célja, hogy lássák is alkotását. Hát ha még pénzt is akar keresni a bloggal, weboldallal!

Nem kell nagyon érteni hozzá, hogy belássuk, a hálón oldalak milliárdjai vannak jelen és napról napra több lesz. A keresőmotoroknak tehát naponta rengeteg oldalt kell átnézniük.

Az újonnan készülő oldalak bekerülése ebbe az óriási adatbázisba ennél fogva egyre nehezebb, s nem is automatikus.

A korábban említett "pók" általában csak akkor találja meg az új oldalt, ha hivatkozás található rá egy, az adatbázisban már szereplő honlapon.

Így hiába szerepel pl. a kert szó egy oldalon, ha  a keresőprogram adatbázisába nem került be az oldal címe. Ekkor ugyanis hiába írjuk be a kert szót, oldalunk nem fog megjelenni a találatok között.

Minden keresőnek van a honlapján egy "új oldal regisztráció",
"Add URL", vagy hasonló linkje. Ide be kell írnod a honlapod, blogod címét és egy
rövid leírást (legyen érthető, rövid, 1-2 kulcsszó).

A világ legnépszerűbb keresője a Google. Ha valaki információt keres, elsőre ide ír be szavakat, kifejezéseket.

Pl. ha Te pénzt akarsz a gyes mellé, neten akarsz pénzt keresni, ehhez kapcsolódóan keresel.

Éppen ezért ha a Te pénztermelő weboldalad, blogod elkészült, és szeretnél minél előbb "indexálva" lenni a Googleban, egy lehetőség, hogy regisztrálsz a Googleba.

 

Ez pedig közvetlenül a magyar oldal elérése:

http://www.dmoz.org/cgi-bin/add.cgi?where=World/Magyar/Region%C3%A1lis

Folyt köv.

Tartalom átvétel

Kövess a Twitteren!