tanfolyam

Szigami

Szigetiné Ami szintén régebbi ismerősöm. 

Az interjúsorozatban hasonló kérdéseket tettem fel ismerőseimnek. 

A válaszok hasonlóak, de mégis eltérőek, és épp ez a lényeg a sorozatban. Látogass vissza 3 naponta (de inkább azt javaslom, hogy oldalt iratkozz fel a blogértesítőre),és

  • vond le az egyes beszélgetésekből a számodra hasznos tanulságokat,
  • mazsolázd ki a használható tapasztalatokat,
  • raktározd el az ötleteket !

Beszélgetőtársaimmal egy vagy több online képzésen mindanyian részt vettünk - innen az ismeretség.


Szigetiné Amival
hobbink révén "ismertük" már korábban egymást, és egyszer csak meglepett egy levéllel, hogy figyeli, mi mindent alkotok a neten.

Farkas Anikó:

  • Már akkoriban kész volt az egyik blogod, a Foltosdolgok. Jól emlékszem?

Szigeti Ami:

Igen, ez volt az első blogom, amely már saját domain alatt futott és a fő tematikája a foltvarrás volt.

Azóta ezt a blogot már nem működtetem - bár még elérhető -, de mindenképpen hálás vagyok neki, mert egyrészt nagyon kedves ismerősöket kaptam általa, másrészt pedig a wordpress alapjait ezen a blogon sajátítottam el.

Farkas Anikó:

  • Aztán a következő tanfolyamba te is belevágtál, sőt, még azon túl is tanultál az online vállalkozásokról.
  • Mi indított arra, hogy jelentkezz az első tanfolyamra?
  • Mi jelentette számodra a fő hajtóerőt?

Szigeti Ami:

Akkor már évek óta dédelgettem azt a tervet, hogy az internet adta lehetőségeket valamilyen módon összekapcsolom a hobbimmal.
Az online világ, az internet mindig is vonzott, nagyon, sőt egyre jobban érdekelt, az alkotás pedig az életem szerves része.

Evidens volt tehát, hogy a szálak valahogyan összefussanak.
Aztán amikor hallottam az első tanfolyamról, rögtön felkaptam a fejem, de sajnos arra már nem tudtam jelentkezni, mert kifutottam az időből. Így hát a következő adandó alkalommal én is felszálltam arra a bizonyos vonatra.

Farkas Anikó:

  • Menet közben tettél egy kanyart, és a tanfolyamok eredményeként is felépítettél egy - a szakmádhoz kapcsolódó  - weboldalt, termékekkel.

  • Majd visszatértél a kézműves dolgokhoz, és csipkecsoda ékszereid számára készítettél egy oldalt, amit a neved - Szigami -fémjelez.
    Mesélj kicsit, kérlek, az útról, a miértekről!

Szigeti Ami:

A szakmai weboldal - bár eredetileg nem terveztem ezzel a témával online foglalkozni - azért készült el, mert felmerült egy igény iránta, sokan megkerestek, kérdeztek, és úgy gondoltam, ezzel segíthetek azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én.

De mivel azt tudjuk, hogy hosszú távon nem lehet túl sok lovat megülni egy fenékkel (azért én folyamatosan próbálom ezt a szabályt megcáfolni), végül valahogy mégis a bennem szunnyadó alkotó ember kerekedett felül, és ezt nem bánom, mert igazából ez a dolog tesz boldoggá, és nem utolsó sorban - még ha közhelyesen is hangzik - úgy érzem, hogy ezzel sokkal többet tudok adni, mint bármi mással.

Farkas Anikó:

  • Mi jelentette számodra a legnagyobb nehézséget, ha általánosságban, az online vállalkozásod építgetéséről kérdezem?

Szigeti Ami:

A legnagyobb nehézséget a "majd holnap megcsinálom", azaz a halogatás problematikája jelentette számomra, és töredelmesen bevallom, nem csak online, hanem az életem minden területén.

Lassan kezdek kinőni belőle, de azért néha még mindig felüti a fejét a dolog, főleg, ha valami nemszeretem feladatról van szó.

Farkas Anikó:

  • Miért pont ezt a típusát (magazin webshop linkekkel) választottad  újabban az online megjelenésnek?
  • Tudatos stratégiát alkottál? Vagy csak volt egy terved, és apránként építkeztél?

Szigeti Ami:

Igen, ez egy tudatos stratégia volt. Úgy gondoltam, hogy először már ismert online piacokon fogok értékesíteni, vevőkört kialakítani, és ezt egy tartalmas, rendszeresen frissülő bloggal megtámogatni, erről az oldalról is látogatottságot építeni.
A későbbiek folyamán viszont mindenképpen szeretnék saját webshopot.

Farkas Anikó:

  • Mik a tapasztalataid?
  • Mik a legnagyobb hibák, amiket elkövettél oldalaid készítése, menedzselése során? Mi az, amitől mindenkit óva intenél?
Szigeti Ami:
 
Nem igazán fogok fel bármit is hibának, nem szeretem ezt a szót, inkább mindent tapasztalatként értékelek, amiből megpróbálom levonni a tanulságokat.
Az egyik ilyen az, hogy tarts ki a saját stílusod és egyéniséged mellett, és ne vegyél át olyan dolgokat, amelyek tőled tökéletesen idegenek - még akkor is, ha mindenki így csinálja, meg ez a trend stb - , mert akkor, legyen az eredmény bármi is, nem fogod jól érezni magad és nem leszel elégedett, és ezek szerintem a legfontosabbak.

Farkas Anikó:

  • Mit tartasz a legjobb húzásodnak a legújabb oldalad a kapcsán?

Szigeti Ami:

Az oldal kétnyelvűsítését, ami folyamatban van a blogon, amivel egy világ kezd kinyílni előttem. Ezáltal a külföldi érdeklődők számára is érthetővé válik a tartalom, amely igény az olvasóim részéről már korábban megfogalmazódott.

Farkas Anikó:

  • Végül kérlek, nevezd meg azt az 1-3 tényezőt, azt az 1- 3 területet az online vállalkozások világából, amely a te általad követett stratégia szerinti építkezés sikerét - tapasztalataid szerint - leginkább befolyásolja.

Szigeti Ami:

Nem kizárólag az online világra vonatkoztatva, de véleményem szerint a legfontosabbak:

  • a tartalom minősége,
  • a rendszeresség és
  • a türelem!

Köszönöm Szigaminak is, hogy megosztotta gondolatait, tapsztalatait a Gyesről Netre oldal olvasóival.

Szigetiné Ami oldalai: http://szigami.hu
Facebook elérhetősége: http://facebook.com/szigami
twitter: szigami_jewelry

 


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Tartalom átvétel