Wordpress
Farkas Anikó, v, 05/09/2010 - 12:25
Egy kis szünet után ismét intrejúval jelentkezem. A köztes időben létrehoztam egyik projektem számára egy újabb oldalt, és a legutóbbi bejegyzés a blogok indításához nyújt egy kis segítséget.
Az interjúsorozatban hasonló kérdéseket tettem fel ismerőseimnek.
A válaszok hasonlóak, de mégis eltérőek, és épp ez a lényeg a sorozatban. Olvasd el az interjúkat és
- vond le az egyes beszélgetésekből a számodra hasznos tanulságokat,
- mazsolázd ki a használható tapasztalatokat,
- raktározd el az ötleteket !
Beszélgetőtársaimmal egy vagy több online képzésen mindanyian részt vettünk - innen az ismeretség.
Törökné Fodor Ildikó az élő bizonyíték arra, milyen gyorsan lehet haladni, ha valaki valóban hajlandó tanulni, időt és energiát nem sajnálva, a tudásra anyagilag is áldozva.
Azon kivételek közé tartozik, akiket előbb ismertem meg személyesen, mint a neten.
Farkas Anikó:
Emlékszem az első találkozásunkra.
- Mondd el kérlek, amit akkor meséltél, hogy mások is erőt meríthessenek belőle!
- Mikor is volt az a tréning?
Törökné Fodor Ildikó:
2008. május 17. Soha nem felejtem el ezt a napot. Először is itt ismertem meg azt az embert, Polonkai Gabriellát, akinek nagyon, de nagyon sok mindent köszönhetek. Ezen a napon volt egy Drupal oktatás (ez hasonló tartalomkezelő rendszer, mint a Wordpress). (F.A. megjegyzése: A Gyesről Netre oldal is Drupal motoron fut.)
A tréningre az egyik online trénerem, Vass József vitt el bennünket. Útközben beszélgettünk minden féléről, és amikor kimondtam, hogy 2006 augusztusában kapcsoltam be életemben először a számítógépet, szó szerint ledöbbent.
Annyira meglepte a rövid idő alatt szerzett tudásom, hogy a tréning kezdetekor felkért, hogy meséljem el ezt a többieknek is. Óriási taps fogadott, és bizony ez adott számomra egy nagy lökést a továbbiakat illetően, valamint egy kis önbizalom növekedést. Itt találkoztam Veled is Anikó először.
Farkas Anikó:
Igen, emlékszem. Egy nagyon jó tréningen vettünk részt, és valóban csodálatot vívtál ki a résztveők körében azzal, hogy ilyen rövid idő alatt eljutottál arra a szintre, hogy pénztermelő oldalt akartál létrehozni. Ráadásul úgy, hogy meg akartad tanulni a tartalomkezelő rendszer használatát.
Abból a tréningből sokat profitáltál, majd továbbképezted magad.
- Mi indított arra, hogy jelentkezz olyan tanfolyamokra, ahol az online vállalkozások világáról tanulhattál?
Törökné Fodor Ildikó:
A fő ok az volt, hogy hagyományos vállalkozóként éppen a csőd felé tartottam, és ideje volt váltani. A másik dolog az, hogy óriási mértékben hajtott a tudás vágy és nagyon érdekelt ez a téma.
Farkas Anikó:
- Mi jelentette számodra a fő hajtóerőt?
A fő hajtóerő viszont az MLM volt. Az első MLM hálózat, amibe csöppentem, itt Debrecenben, az ismerőseim körében már ismert volt. Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok az üzletépítésebe az interneten. Mondanom sem kell, hogy teljes kudarc lett. De ami fontos, nem így kezeltem. Rájöttem, hogy még nagyon sokat kell tanulnom.
Farkas Anikó:
- Betartva a tanfolyamokon javasolt menetrendet, témád népszerűségét blogolással tesztelted. Nagyon hasznos tapasztalatokra tettél szert. Kérlek, mondd el, ne csak ketten tudjunk róla:)
Törökné Fodor Ildikó:
A tapasztalom az, hogy az embereknek nagyon tetszik, ha igazán megmutatjuk magunkat és nem csak egy aláírás mögé bújunk. Én a blogomat MLM-es tapasztalatokkal és tanácsokkal kezdtem, két ismerősömmel, a Bikfalvi Mónival és a Váraljay Gabriellel.
Aztán bekövetkezett a nagy fordulat az életemben. A SIKER. Innentől kezdve a sikereimről kezdtem blogolni, ami sok látogatót hozott az oldalamra. Elkezdődött a bizalom kiépítése, ami nem könnyű az interneten.
Farkas Anikó:
-
Közben elindult egy munkatárstoborzó oldalad is, amit később megszüntettél.
- Ez volt az útkeresés időszaka? Vannak tanulságai ezeknek a hónapoknak?
Törökné Fodor Ildikó:
A munkatárstoborzó oldalam szintén egy tanulság volt. Ezt még a blogom előtt elindítottam. Hozott nekem munkatársakat, de átütő robbanást nem.Nem volt meg itt a célcsoportom. Azt pedig tudjuk, hogy így nem működik jól semmilyen oldal az interneten.
Farkas Anikó:
- Legközelebb már sikeres online mlm vezetőként jelentél meg a neten, teljes erőbedobással használva az összes lehetséges csatornát, ami javára válhat marketingednek.
- Jelen vagy a Facebookon, Twitteren, rendszeresen kommunikálsz, és egyre nagyobb sikerekről számolsz be.
Törökné Fodor Ildikó:
Miután láttam, hogy nőtt a blogom látogatottsága, úgy döntöttem itt az ideje, hogy
nyitóoldalként egy toborzó oldalam legyen, hisz már ismernek az emberek. Erről az oldalról egy kattintással mehetnek a blogomra, ahol meg tudják nézni, hogyan haladok az üzletemben.
Nagyon szeretem a Twittert és a Facebookot is. Viszont megtanultam, hogy nem tukmáljuk az
üzletünket ezeken az oldalakon sem. Én soha nem küldtem még egyik oldalon sem üzleti ajánlatot senkinek sem, csak olyan embernek, aki konkrétan megkeresett.
Viszont a közösségi oldalakról is jöttek munkatársak, Semmi mást nem csinálok, csak ezeken az oldalakon is megmutatom magamat a családomat és a sikereimet. És működik!
Farkas Anikó:
- Mi jelentette számodra a legnagyobb nehézséget?
- Melyek azok a lépcsőfokok, amikre ha visszagondolsz, mai napig megemlegeted?
Törökné Fodor Ildikó:
A legnagyobb nehézséget a kommunikáció jelentette. Az interneten másképp kell kommunikálni, mint az offline életben, és ez bizony nem könnyű, természetesen addig míg rá nem jövünk az izére.
Sok kritikát kaptam, ami először bántott, de aztán megtanultam, ha valaki a neten akar érvényesülni ezzel szembe kell néznie. Nagyon fájt az, amikor a kisfiammal készítettem egy videót, az otthoni internetes vállalkozás előnyeiről, és ezt a videót kigúnyolták egy páran.
Farkas Anikó:
- Mikor kezdtél tudatosan építkezni?
Törökné Fodor Ildikó:
Az utóbbi fél évben. (F.A. megjegyzése: az interjú 2010. márc. végén készült.)
Farkas Anikó:
- Mit tartasz a legjobb húzásodnak online vállalkozásod felépítésének folyamatában?
Törökné Fodor Ildikó:
Azt, amikor a blogomban a sikereimet kezdtem kommunikálni.
Farkas Anikó:
- Te az online mlm vonalat képviseled, itt lettél sikeres, ezt a vállalkozási formát választottad.
- Mik a tapasztalataid?
- Mi a legnagyobb hiba, amit elkövettél oldalaid készítése, valamint mlm vállakozásod felépítése, menedzselése során?
Törökné Fodor Ildikó:
Az első és legnagyobb hiba az volt, hogy nem volt célcsoportom. Ebből kifolyólag nem tudott az oldalam szövegezése hasonulni a látogatók problémájával.
A második pedig az, hogy nagyon kevés tudással kezdtem el az interneten a munkát. Nagyon fontos egy alap tudás ahhoz, hogy itt is beinduljon az üzlet.
Farkas Anikó:
- Mi az, amitől mindenkit óva intenél, ha online vállalkozásban, webes megjelenésben, konkrétan online mlm-ben gondolkodik?
Törökné Fodor Ildikó:
Sokan azt hiszik, ha felraknak egy oldalt és azt még az Adwords-ben is hirdetik, akkor tuti a siker. Hát ez nem így van.
Nagyon átgondolt szövegezéssel kell elindítani egy weblapot. Főleg itt nálunk az MLM
világában. Sok oldalt megnéztem mostanában, a munkatársaimét, illetve különböző MLM üzleteket ajánló lapokat.
A legtöbbjük arról szól, hogy milyen céggel dolgoznak együtt, milyen a marketing terve. Na ez az, ami nem érdekli a látogatókat. Aki igazán üzletet akar építeni az interneten, akkor azt ne így tegye.
Farkas Anikó:
- Végül kérlek, nevezd meg azt az 1-3 tényezőt, azt az 1- 3 területet az online vállalkozások világából, amely a te általad követett stratégia szerinti építkezés sikerét - tapasztalataid szerint - leginkább befolyásolja.
Törökné Fodor Ildikó:
-
Az első és nagyon fontos, a célcsoport meghatározása. Mindenkinek el kell döntenie, hogy kiknek szól a weboldala.
- A második fontos dolog, ki kell rakni a fényképünket magunkról és írni egy pár sort. A látogatóknak tudniuk kell, hogy hús-vér ember van a weboldal mögött.
- A harmadik pedig az, hogy a weboldal szövegezése jól átgondolt legyen. A célcsoport problémájára fókuszáljon és kínálja fel a megoldást.
Amint én ezeket tudatosan kezdtem alkalmazni, a siker nem maradt el.
Törökné Fodor Ildikó oldala: http://csaladiasmlm.com
Facebook elérhetősége: http://www.facebook.com/torokne.ildiko
Twitter elérhetősége: http://www.twitter.com/TorokneIldiko
Köszönöm, Ildikó, az értékes tapasztalatokat!
Farkas Anikó, cs, 03/25/2010 - 11:33
Szigetiné Ami szintén régebbi ismerősöm.
Az interjúsorozatban hasonló kérdéseket tettem fel ismerőseimnek.
A válaszok hasonlóak, de mégis eltérőek, és épp ez a lényeg a sorozatban. Látogass vissza 3 naponta (de inkább azt javaslom, hogy oldalt iratkozz fel a blogértesítőre),és
- vond le az egyes beszélgetésekből a számodra hasznos tanulságokat,
- mazsolázd ki a használható tapasztalatokat,
- raktározd el az ötleteket !
Beszélgetőtársaimmal egy vagy több online képzésen mindanyian részt vettünk - innen az ismeretség.
Szigetiné Amival hobbink révén "ismertük" már korábban egymást, és egyszer csak meglepett egy levéllel, hogy figyeli, mi mindent alkotok a neten.
Farkas Anikó:
- Már akkoriban kész volt az egyik blogod, a Foltosdolgok. Jól emlékszem?
Szigeti Ami:
Igen, ez volt az első blogom, amely már saját domain alatt futott és a fő tematikája a foltvarrás volt.
Azóta ezt a blogot már nem működtetem - bár még elérhető -, de mindenképpen hálás vagyok neki, mert egyrészt nagyon kedves ismerősöket kaptam általa, másrészt pedig a wordpress alapjait ezen a blogon sajátítottam el.
Farkas Anikó:
- Aztán a következő tanfolyamba te is belevágtál, sőt, még azon túl is tanultál az online vállalkozásokról.
- Mi indított arra, hogy jelentkezz az első tanfolyamra?
- Mi jelentette számodra a fő hajtóerőt?
Szigeti Ami:
Akkor már évek óta dédelgettem azt a tervet, hogy az internet adta lehetőségeket valamilyen módon összekapcsolom a hobbimmal.
Az online világ, az internet mindig is vonzott, nagyon, sőt egyre jobban érdekelt, az alkotás pedig az életem szerves része.
Evidens volt tehát, hogy a szálak valahogyan összefussanak.
Aztán amikor hallottam az első tanfolyamról, rögtön felkaptam a fejem, de sajnos arra már nem tudtam jelentkezni, mert kifutottam az időből. Így hát a következő adandó alkalommal én is felszálltam arra a bizonyos vonatra.
Farkas Anikó:
- Menet közben tettél egy kanyart, és a tanfolyamok eredményeként is felépítettél egy - a szakmádhoz kapcsolódó - weboldalt, termékekkel.
Majd visszatértél a kézműves dolgokhoz, és csipkecsoda ékszereid számára készítettél egy oldalt, amit a neved - Szigami -fémjelez. Mesélj kicsit, kérlek, az útról, a miértekről!
Szigeti Ami:
A szakmai weboldal - bár eredetileg nem terveztem ezzel a témával online foglalkozni - azért készült el, mert felmerült egy igény iránta, sokan megkerestek, kérdeztek, és úgy gondoltam, ezzel segíthetek azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én.
De mivel azt tudjuk, hogy hosszú távon nem lehet túl sok lovat megülni egy fenékkel (azért én folyamatosan próbálom ezt a szabályt megcáfolni), végül valahogy mégis a bennem szunnyadó alkotó ember kerekedett felül, és ezt nem bánom, mert igazából ez a dolog tesz boldoggá, és nem utolsó sorban - még ha közhelyesen is hangzik - úgy érzem, hogy ezzel sokkal többet tudok adni, mint bármi mással.
Farkas Anikó:
- Mi jelentette számodra a legnagyobb nehézséget, ha általánosságban, az online vállalkozásod építgetéséről kérdezem?
Szigeti Ami:
A legnagyobb nehézséget a "majd holnap megcsinálom", azaz a halogatás problematikája jelentette számomra, és töredelmesen bevallom, nem csak online, hanem az életem minden területén.
Lassan kezdek kinőni belőle, de azért néha még mindig felüti a fejét a dolog, főleg, ha valami nemszeretem feladatról van szó.
Farkas Anikó:
- Miért pont ezt a típusát (magazin webshop linkekkel) választottad újabban az online megjelenésnek?
- Tudatos stratégiát alkottál? Vagy csak volt egy terved, és apránként építkeztél?
Szigeti Ami:
Igen, ez egy tudatos stratégia volt. Úgy gondoltam, hogy először már ismert online piacokon fogok értékesíteni, vevőkört kialakítani, és ezt egy tartalmas, rendszeresen frissülő bloggal megtámogatni, erről az oldalról is látogatottságot építeni.
A későbbiek folyamán viszont mindenképpen szeretnék saját webshopot.
Farkas Anikó:
- Mik a tapasztalataid?
- Mik a legnagyobb hibák, amiket elkövettél oldalaid készítése, menedzselése során? Mi az, amitől mindenkit óva intenél?
Szigeti Ami:
Nem igazán fogok fel bármit is hibának, nem szeretem ezt a szót, inkább mindent tapasztalatként értékelek, amiből megpróbálom levonni a tanulságokat.
Az egyik ilyen az, hogy tarts ki a saját stílusod és egyéniséged mellett, és ne vegyél át olyan dolgokat, amelyek tőled tökéletesen idegenek - még akkor is, ha mindenki így csinálja, meg ez a trend stb - , mert akkor, legyen az eredmény bármi is, nem fogod jól érezni magad és nem leszel elégedett, és ezek szerintem a legfontosabbak.
Farkas Anikó:
- Mit tartasz a legjobb húzásodnak a legújabb oldalad a kapcsán?
Szigeti Ami:
Az oldal kétnyelvűsítését, ami folyamatban van a blogon, amivel egy világ kezd kinyílni előttem. Ezáltal a külföldi érdeklődők számára is érthetővé válik a tartalom, amely igény az olvasóim részéről már korábban megfogalmazódott.
Farkas Anikó:
- Végül kérlek, nevezd meg azt az 1-3 tényezőt, azt az 1- 3 területet az online vállalkozások világából, amely a te általad követett stratégia szerinti építkezés sikerét - tapasztalataid szerint - leginkább befolyásolja.
Szigeti Ami:
Nem kizárólag az online világra vonatkoztatva, de véleményem szerint a legfontosabbak:
-
a tartalom minősége,
- a rendszeresség és
-
a türelem!
Köszönöm Szigaminak is, hogy megosztotta gondolatait, tapsztalatait a Gyesről Netre oldal olvasóival.
Szigetiné Ami oldalai: http://szigami.hu
Facebook elérhetősége: http://facebook.com/szigami
twitter: szigami_jewelry

Farkas Anikó, cs, 03/11/2010 - 09:54
Újabb interjú, ezúttal egy négygyermekes anyukával.
Az interjúsorozatban hasonló kérdéseket tettem fel ismerőseimnek.
A válaszok hasonlóak, de mégis eltérőek, és épp ez a lényeg a sorozatban. Látogass vissza 3 naponta (de inkább azt javaslom, hogy oldalt iratkozz fel a blogértesítőre),és
- vond le az egyes beszélgetésekből a számodra hasznos tanulságokat,
- mazsolázd ki a használható tapasztalatokat,
- raktározd el az ötleteket !
Beszélgetőtársaimmal egy vagy több online képzésen mindanyian részt vettünk - innen az ismeretség.
D.Bikfalvi Moni - Moni - is (hasonlóan előző beszélgetőtársamhoz) az újabb - nagy örömömre már személyes - ismerőseim közé tartozik.
Farkas Anikó:
- Veled is a neten, egy videón találkoztam először. Mi indított arra, hogy jelentkezz a tanfolyamra, ahol az online vállalkozások világáról tanulhattál?
D.Bikfalvi Moni:
Már az egyetemi éveim alatt vállalkozó lettem: egy vízitúrákat és más sporttáborokat szervező céget indítottam, amely a mai napig működik, és ehhez természetesen kellett egy honlap is. Az első pénzszerző weboldalam tehát 1996-ban indult, de akkor még semmit nem tudtam az online vállalkozásokról.
Ezzel igazából 2006-ban kezdtem el foglalkozni, mert akkor döntöttem úgy, hogy a közvetlen értékesítői munkámat kiterjesztem az internetre is - és ehhez természetesen tanulnom kellett.
Farkas Anikó:
- Mi jelentette számodra a fő hajtóerőt?
D.Bikfalvi Moni:
Egy belvárosi munkahelyen dolgoztam, ahol bent kellett maradnom akkor is, ha nem volt semmi dolgom, közben meg a három fiamra rokonok és bébiszitterek vigyáztak. Csakhogy három kisgyerek között szinte mindig van legalább egy beteg, akivel természetesen nekem kellett otthon maradni, így egy idő után már az én kifejezetten családbarát munkahelyem és főnököm is elégedetlenkedni kezdett.
Közben egyre rosszabbul éreztem magam a munkahelyem és a családom között
vergődve.
Nem is kerestem annyit, amennyit - úgy gondoltam - érdemeltem volna, és még ennek is túl nagy volt az ára.
Megviselt az állandó ingázás: ha autóval mentem, dugóban ültem órákig, ha tömegközlekedéssel, akkor a megállókban várakozva. A szmogtól allergiás lettem, a zsúfolt járműveken pánikbetegségem alakult ki, az üzemi koszt megterhelte az emésztőrendszeremet.
Egyszóval testileg és lelkileg egyaránt romokban hevertem. Azt hiszem, ez elég indok a változtatásra
:-)
A kiutat nekem egy közvetlen értékesítői hálózat jelentette, de mindenképpen online akartam ezzel foglalkozni.
Farkas Anikó:
- Miután nem ismerem a netes előéleted, nem találkoztam előtte a neveddel, elmesélnéd, voltak-e már akkor is blogjaid, oldalaid?
D.Bikfalvi Moni:
A munkahelyemen kezdtem el igazán internetezni, előtte csak a túraszervező cég honlapját csináltam, de az nem volt internetes vállalkozás, hiszen a weblap csak egy online katalógusként szolgált.
Ennek ellenére - mivel főleg fiatal felnőttek jöttek velünk túrázni - évről évre egyre többen találtak meg minket a netről, így láttam, hogy rengeteg lehetőség van ebben.
Az első igazán online marketinges szemmel épült weboldalam az OkosKismama.hu volt, ebben már alkalmaztam a legismertebb szakértőktől tanultakat. Mellette indítottam a Családbarát vállalkozás elnevezésű blogomat is.
Farkas Anikó:
- Azóta is sokat alkottál, a blogjaidat felváltják az oktatóanyagokat értékesítő oldalak. Az út mindenkinek másfelé visz.
Mi jelentette számodra a legnagyobb nehézséget? Melyek azok a lépcsőfokok, amikre ha visszagondolsz, mai napig megemlegeted?
D.Bikfalvi Moni:
Azt hiszem, ezen még nem vagyok túl :-) A legnagyobb probléma nekem az, amikor az érdeklődőimet át kell vezetnem az ingyenes blogbejegyzésekről a fizetős termékekre. Az emberekben van egy olyan berögződés, hogy ami az interneten van, az mind ingyenes. Most már
szerencsére kezd ez megváltozni, de azért még mindig megkapom párszor, hogy jaaaa, hát ez egy üzlet?...
Mintha mindenkinek társadalmi munkában kellene a netet ellátni információkkal. Természetes, hogy sok mindent ingyen is átadunk, de ami értékes, annak van pénzben kifejezhető értéke is. Lassan azért átalakul ez a kép, a felmérések szerint is egyre többen vásárolnak online.
Farkas Anikó:
- Mikor kezdtél tudatosan építkezni? Már az OkosKismama is teljesen tudatosan épült, vagy az még inkább csak az útkeresést jelentette?
D.Bikfalvi Moni:
Tudatos volt abban az értelemben, hogy világos célja volt: találjanak rá azok a nők, akik kisgyerek mellett sem szeretnének lemondani az értelmes munkáról és az anyagi függetlenségről. Erről indítottam ezen az oldalon egy levélsorozatot, amelynek során több lehetőséget is ajánlottam a feliratkozóknak, amelyekkel ők is elkezdhetik az online vállalkozásukat.
Ezek közül az egyik az a hálózati értékesítési munka, amit én is csinálok félállásban, de ha az
valakinek nem tetszene, még mindig talál többtucatnyi ötletet a most már három hónapos ingyenes tanfolyamomban.
A használt eszközök tekintetében akkor még nem volt annyira tudatos az oldal, de folyamatosan javítok rajta, így egyre jobban működik.
Farkas Anikó:
- Manapság egy új oktatóoldalon dolgozol, meglovagolva a trendet, hogy "aki él és mozog", meg egy kicsit is ért hozzá, WordPress motort választ.
D.Bikfalvi Moni:
Én még úgy kezdtem, hogy volt egy külön "értékesítésioldalam" (az OkosKismama.hu) és egy külön blogom (a Családbarát vállalkozás). Egy másik munkában szükség lett volna egy tartalomkezelő rendszerre. Többet kipróbáltam, és közben ráébredtem a WordPressben rejlő lehetőségekre. Alaposan beleástam magam, így most már egy egyszerű értékesítési oldaltól egy bonyolult portálig vagy webshopig szinte bármit meg tudok csinálni ezzel a remek rendszerrel.
A tanulási folyamatom alatt azonban rengeteg kérdést kaptam az érdeklődőimtől, és felfedeztem, hogy elég kevés hely van, ahol igazán jól meg lehetne tanulni a WordPresst, főleg nem olyan nyelven, amelyet a hozzám hasonló kisgyerekes anyák is megértenek. Ezért indítottam el a WP-Suli.hu oldalt, amelynek alcíme: OkosKismama webdesign és WordPress blogja.
Farkas Anikó:
- Mit tartasz a legjobb húzásodnak ennek az oldalnak a kapcsán?
D.Bikfalvi Moni:
Ez volt az első olyan termékbevezetésem, amely teljes mértékben kihasználta a közösségi oldalak erejét.
Az érdeklődők folyamatosan nyomon követhették a Facebook-on, a Twitteren, a YouTube-os videókon és a Scribd-re feltöltött előzetesekben, hogy mi történik az új oldal háza táján.
A domain-név kitalálására indított játék is érdekes és sikeres volt.
Farkas Anikó:
- Mik a tapasztalataid? Mi a legnagyobb hiba, amit elkövettél oldalaid készítése, menedzselése során?
- Mi az, amitől mindenkit óva intenél, ha online vállalkozásban, webes megjelenésben gondolkodik?
D.Bikfalvi Moni:
Fontos gondolatnak tartom, hogy "jobb a tökéletlent elkezdeni csinálni, mint a tökéletest halogatni".
Tudom saját tapasztalatomból, hogy amíg valami nem százötven százalékos, addig nem szeretek kilépni vele a közönség elé. De ez nem okos dolog. Az interneten ez fokozottan igaz: egy weboldal sohasem lesz teljesen kész, nem szabad emiatt tologatni az indulást.
A hibákból is nagyon jól lehet tanulni. Úgyhogy az a javaslatom: vágj bele, aztán majd javítod!
Farkas Anikó:
- Végül kérlek, nevezd meg azt az 1-3 tényezőt, azt az 1- 3 területet az online vállalkozások világából, amely a te általad követett stratégia szerinti építkezés sikerét - tapasztalataid szerint - leginkább befolyásolja.
D.Bikfalvi Moni:
- Értéket adj! Ha amit adsz, az fontos, értékes az embereknek, valamilyen problémájukat megoldja, akkor értelmes a munkád, nincs az a lelkifrudalásod, mint sok nőnek, hogy nehezedre esik pénzt elfogadni, és így Te is elégedettebb leszel.
- Előbb adj, aztán kérj! Az online értékesítés képlete: adj, adj,adj, adj,adj, adj, adj, adj, és kérj. Nem lehet rögtön reklámmal ugrani az emberekre, előbb építsd ki a bizalmat magad iránt.
- Használd okosan a közösségi oldalakat! Ne spammeld tele az ismerőseid üzenőfalát, ossz meg hasznos dolgokat, de ne tölts túl sok időt ezzel.
Farkas Anikó: Köszönöm.
D.Bikfalvi Moni: Én köszönöm a lehetőséget, és további sok sikert kívánok!
D.Bikfalvi Moni oldalai: http://www.okoskismama.hu és http://www.wp-suli.hu (interjú velem is :))
Facebook elérhetősége: http://facebook.com/OkosKismama
twitter: http://twitter.com/OkosKismama

Farkas Anikó, k, 08/12/2008 - 15:31
Gyesről Netre pályafutásom kezdetén mérlegelnem kellett, mivel foglalkozzam kevesebbet, hogy jusson idő a tanulásra.
Azelőtt sokat fórumoztam a hobbimmal kapcsolatban.
Az elmúlt kb. egy évben épp hogy csak "találkoztunk" a lányokkal.
Azonban egy kedves ismerős meglepett egy levéllel 2008. tavaszán. Azóta rendszeresen beszélgetünk, megosztjuk tapasztalataink.
Ő pl. Wordpresst használ tartalomkezelő rendszerként, ebben segíthet majd nekem is, amikor végre rászánom magam, hogy azt is megtanuljam.
|